...a manyupomnál. Leginkább azért, mert ez a döntés a saját jövőmről szól, és ebben a kérdésben senkiben sem bízom annyira mint saját magamban. Mit is jelent ez? Annyit, hogy azt a vagyont _én_ gyarapítom és az a vagyon gyarapodás az _én_ megélhetésemet fogja szolgálni. Nem az állami szeretetszolgálat ebédosztási listájára íratkozom fel, hanem egy tervezhető és tervezendő utat kezdek-folytatok építeni, magam előtt.
Aztán azért is, mert gyűlölöm ha zsarolnak és megfélelmlítenek. Mert, hogy a viharba ne aggódnék és félnék, hogy biztosan a jó döntést hozom-e meg? Azt mondják elveszik amiről eddig úgy tudtam, hogy jár majd, amikor én már csak lassan és bottal. Elveszik annak dacára, hogy továbbra is levámolnak érte. Félreértés ne essék, nem vagyok bizonytalan, a zsigereimben érzem én, hogy merre kell mennem és tudom, hogy ez az enyhe önállótlansági hajlam csak egy rossz örökség ami a kollektív tudatalattiból szivárog, mint egy idegméreg. És valójában az a fajta szocializáció mutatja a helyes utat amiben nekem már részem volt. T.i. az ember elsősorban magára számítson. De a félsz, az sikerrel befészkelte magát az agyam hátsó zugába. Na és e miatt még inkább fokozódik az ellenállásom. Úgyhogy kapják be! Persze valaki másét (mondjuk egymásét), mert az enyémre még ráharapnának...
